Mindhárom magyar ott lesz a férfi kalapácsvetés keddi döntőjében, miután a hétfő délelőtti selejtezőből Halász Bencét követően Szabados Ármin és Rába Dániel is továbbjutott a tokiói szabadtéri atlétikai világbajnokság harmadik versenynapján.
A szombaton rajtoló tokiói atlétikai világbajnokság VIP-jegyeiért akár kilencezer eurót is elkérnek a szervezők.
A kalapácsvető Halász Bence révén egyértelmű aranyesélyese is van a szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokágon induló magyar csapatnak, mely 17 sportolóval vesz részt az év csúcseseményén.
London pályázatot nyújt be a 2029-es szabadtéri atlétikai világbajnokság rendezési jogára.
Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke abban reménykedik, hogy a három évvel ezelőtti tokiói játékokkal ellentétben a 2025-ös világbajnokságon megtelik majd a Japán főváros atlétikai stadionja.
Összesen 404 088 jegy talált gazdára az elérhető 420 ezerből az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra, ami rekordnak számít Magyarországon.
Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója szerint az atlétika újra eljutott az emberekhez, amit alátámasztanak a budapesti világbajnokság nézettségi adatai.
Az összefogás világsikerének nevezte a vasárnap zárult budapesti atlétikai világbajnokságot Fürjes Balázs, a vb szervezőbizottságának társelnöke.
A hétvégi maratoni versenyek révén az egész világ láthatja majd Budapest szépségeit az atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója szerint.
Az atlétikai világbajnokság rendezvénye és a stadion a világ legjobbjai közé tartozik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Egyértelműen a spanyol Álvaro Martín lett a budapesti atlétikai világbajnokság férfi gyalogló királya, mivel a 20 kilométert követően 35 kilométeren is diadalmaskodott.
A férfi gyaloglókhoz hasonlóan a nőknél is a 20 kilométer bajnoka, a szintén spanyol Maria Perez nyerte meg csütörtökön a 35 kilométert.
